Kidobott pénzek a mentőszolgálatnál

Noha milliárdokat költünk uniós forrásokból sürgősségi ellátásra és azon belül a mentésre, mindez csak kidobott pénz – állítja a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság. A szervezet szerint a teljes struktúrát újra kellene tervezni, de a kormány most is csak egyetlen elemre koncentrál: a háziorvosi praxisok helyzetének javítására.
Berényi Tamás, a társaság elnöke rendszertelennek tartja a sürgősségi ellátás egészét, amely az Országos Mentőszolgálat működése során is tetten érhető. A szakember szerin az utóbbi időszakban a mentők feladatköre kibővült (betegszállítással, irányítással, oktatással), ehhez azonban nincsenek meg a szükséges tárgyi feltételek, illetve megfelelő humán erőforrásból is hiány mutatkozik. A közép-magyarországi helyzet a legrosszabb, ahol a betegek élete Berényi szerint sokszor csak a szerencsén múlik.
Göndöcs Zsigmond, a Mentőszolgálat egykori főigazgatóját bízták meg azzal, hogy tegyen javaslatot olyan intézkedésekre, amelyek már rövid távon is hatékonyak, de hosszabb távon sem veszélyeztetik a szervezet működését. Erre a munkára több hónap áll a rendelkezésére, de a szakember bízik abban, hogy már a közeljövőben olyan szinten sikerül növelni a fővárosi mentőkapacitást, hogy az ide rendelt Pest megyei mentőegységeket fokozatosan visszaengedhetik eredeti állomáshelyükre. Emellett országos szinten is vizsgálják a rendelkezésre álló erőforrások kapacitását.
A Mentőszolgálat az elmúlt években 11 milliárd forint uniós forrást nyert el: ebből 22 új mentőállomás épült/épül, és 60 régebbi került/kerül felújításra. Emellett több mint 4 milliárd forintot kaptak a mentésirányítási rendszer fejlesztésére. A szakemberhiányt úgy próbálták csökkenteni, hogy egy új munkakört hoztak létre, a mentőtechnikusit: ez a munkakör megkívánja a mentőápolói és gépjármű-vezetői kompetenciákat is. A programra 200 millió forintot költöttek, amire komoly szükség volt, hiszen gyakran az késlelteti a mentő érkezését, hogy szabadság, betegség vagy felmondás miatt a mentőegységből hiányzik a gépjárművezető, a mentőápoló vagy a mentőtiszt/mentőorvos.
Ugyanakkor a szaktárca nem lát különösebb problémát a területen, Rétvári Bence tájékoztatása szerint a mentőknél jelenleg 7735-en dolgoznak. A parlamenti államtitkár szerint ez a létszám és a járműpark mérete garantálja a mentés biztonságos ellátását.

Kategória: 
szárító
Senki nem gondolná, de a szobában szárított vizes ruhák is komoly egészségügyi kockázatot rejtenek magukban. A száradó ruhák miatt ugyanis akár 30 százalékkal is megemelkedhet a helyiség páratartalma, ami kedvez a különféle penészgombák elszaporodásának. Ezek belélegzése padig súlyos... Tovább...
További információk:

Bejelentkezés