Idén Veszprémben avatják a honvéd altiszteket

Ebben az évben Veszprémé a megtiszteltetés, hogy otthont adhat a szentendrei MH Altiszti Akadémián idén végzett 106 katona felavatásának. Az országos altisztavatásra július 26-án kerül sor, az ünnepélyes felavatást a Szentháromság téren tartja majd a Magyar Honvédség. Az esemény délelőtt 10 órától veszi kezdetét, az ünnepség helyszínén Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkari főnök köszönti majd a résztvevőket.

Az esemény előkészületei már zajlanak. Kedden helyszínbejárást tartottak a házigazda alakulat, az MH 54. Veszprém Radarezred tisztjei, valamint az érintett katonai szervezetek képviselői. Így többek közt jelen voltak a HM Kiképzési és Doktrinális Központ, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, továbbá az altiszti iskola delegáltjai.

Dr. Kecskésné Benedek Mária őrnagy, a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályának munkatársa arról adott tájékoztatást, hogy idén 32 nappali tagozaton végzett fiatalt, és 74 szakmai tanfolyamot végzett szerződéses katonát avatnak altiszté Veszprémben. A város mellett szólt az ünnepi helyszín kiválasztása során, hogy Veszprém egyrészt komoly katonai hagyományokkal rendelkezik, másrészt, mert éppen 90 éve indította itt el a képzést a Magyar Királyi Honvéd Veszprém-Jutas Altisztképző Intézet. Az évforduló miatt az ünnepségre meghívást kapott a 100. születésnapját nem rég ünnepelő Hegedűs Ferenc is, aki korábban az altisztképzőben végzett.

A katonai szervezetek delegáltjai a keddi helyszínbejárás során először az Erzsébet-ligetbe látogattak el. A szervezők elképzelései szerint itt parkolhatnak majd a vendégek autói, illetve innen kezdik majd meg vonulásukat a leendő altisztek a várba. Ezt a területet, illetve a Szentháromság teret már július 24-én lezárja a honvédség, és az ünnepség kapcsán további útlezárásokra és forgalomkorlátozásra lehet számítani. Július 25-én (a főpróba napja) és július 26-án 8:30 és 9:30 között, illetve 11 és 12 óra között szakaszos útlezárások lesznek a Kórház utca és Megyeház tér, az Óvári Ferenc utca és Brusznyai út kereszteződésénél, valamint a Szabadság téren. A Magyar Honvédség minden érdeklődőt szeretette vár a látványos ünnepi rendezvényre.

Kategória: 
szárító
Senki nem gondolná, de a szobában szárított vizes ruhák is komoly egészségügyi kockázatot rejtenek magukban. A száradó ruhák miatt ugyanis akár 30 százalékkal is megemelkedhet a helyiség páratartalma, ami kedvez a különféle penészgombák elszaporodásának. Ezek belélegzése padig súlyos... Tovább...
További információk:

Bejelentkezés