Fa Nándor visszatérése a csodahajóval

Fa Nándor 60 éves, ezt a jeles jubileumot sem tétlenkedve tölti. A háromszoros földkerülő, elkészült legújabb hajójával a Spirit of Hungary-vel, mellyel újra óceáni versenyvitorlázásra adja a fejét. A hajó 60 láb (18 m) hosszú, és karbonszálas műanyagból készült. Éppen ezért hihetetlenül merev, és erős. A beépített technológia pedig abszolút high-tech, csak a kábelek hossza mintegy harminc kilométer. Elkészítéséhez tizenhatezer munkaórára volt szükség.

Ki az a Fa Nándor?

Mivel közel tizenhét éve nem indult versenyen, van olyan korosztály, akik ritkábban találkozhattak a nevével. Fa Nándor hajótervező és építő, óceáni szólóvitorlázó, aki háromszor kerülte meg a földet. 1970 óta versenyez, és 1980-ban építette meg a legendássá vált St. Jupát nevű túrahajóját. Társával, Gál Józseffel a nehezebbik utat választva 1986-87 között körbehajózták vele a földet, délről kerülve a Jóreménység-fokot és a Horn-fokot. Innét kezdve számos világversenyen indult, és kiváló eredményeket ért el. Az 1993-ban megrendezett Vendée Globe-on 5.-ként ért a célba 128 napnyi vitorlázás után. 2012-ben jelentette be, hogy visszatér az óceáni versenyzéshez, célja a Vendée Globe-on való indulás, mely a vitorlázás csúcsa. A 2016-os versenyre szeretné kvalifikálni magát, melynek a hajó megépítése egy jelentős állomása.

Miért kell az új hajó?

A hajó elkészült, most a tesztek következnek, ennek során az Adrián olyan extrém körülményeket vizsgálnak, melyek egy ilyen kemény verseny során bármikor felléphetnek. Amennyiben sikeresen veszi az akadályokat, indulhat a kvalifikációs időszak. A tesztek komolyságáról csak annyit, hogy része a hajó felborítása is, mely helyzetet Nándornak a hajó belsejéből kell tudnia megoldani. Azért van szükség ilyen profi hajóra, mert a versenytársak is hasonlóan komoly hajókkal versenyeznek. Ezen a szinten rendkívül sok múlik ezen.

Mi a menetterv?

Amennyiben a tesztek jól zárulnak, egy hónap áll rendelkezésre, hogy a trieszti kikötőből indulva elvitorlázzanak Newportba. A többes szám nem véletlen, Fa Nándor társa a volt olimpikon Goszleth Marcell lesz. Innét New Yorkba visz az útjuk, mivel innét rajtol a New York-Barcelona Atlanti-óceánt átszelő páros verseny. December végén még egy versenyt beszorítanak idén, ekkor indul ugyanis a Barcelona World Race, mely egy kétszemélyes földkerülő verseny. Ezután még több kisebb verseny következik, a kvalifikációs pontgyűjtés jegyében. Reméljük Fa Nándornak sikerül valóra váltani az álmát és szurkolhatunk neki a Vendée Globe-on.

sportgeza.hu

veol.hu

Kategória: 
szárító
Senki nem gondolná, de a szobában szárított vizes ruhák is komoly egészségügyi kockázatot rejtenek magukban. A száradó ruhák miatt ugyanis akár 30 százalékkal is megemelkedhet a helyiség páratartalma, ami kedvez a különféle penészgombák elszaporodásának. Ezek belélegzése padig súlyos... Tovább...
További információk:

Bejelentkezés