Áfacsalás szövi át a hazai használt autó piacot

Ha igaz a DasWeltauto állítása, akkor elmondható, hogy a használtan importált 1-5 éves autók jelentős részét áfacsalás útján hozzák Magyarországra. A cég csütörtöki közleményében számolt be erről, hivatkozva az általános piaci tapasztalatokra. Az idősebb importkocsik esetében más veszélyekre hívja fel a figyelmet a használt autók kereskedelmével foglalkozó cég: ezek ugyanis sokszor nagyon rossz állapotban, műszaki felülvizsgálat nélkül kerülnek kereskedelmi forgalomba. A statisztikák szerint idén az év első tíz hónapjában 79 905 használtan importált gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 38,8 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A járművek 60 százalékának életkora meghaladta a tíz évet.
A cég közleménye szerint az importot a három évvel ezelőtt megváltozott adózási feltételek ösztönzik. Azóta egyre több gépjárművet hoznak be Magyarországra, 2013-ban 70 700 autó jött külföldről, idén pedig az import autók száma elérheti a százezret is. Ezeknek az autóknak csak mintegy negyede fiatalabb öt évesnél, ami miatt a beérkező autók jelentősen öregítik a hazai autóállományt. A legnépszerűbb import autók a 3-as BMW, Volkswagen Passat, Volkswagen Golf és Audi A4-es, amelyek a felsőbb kategóriába tartoznak ugyan, de jellemzően a tíz évnél idősebb darabok jutnak el hozzánk. Ezek műszaki állapota viszont már erősen kétséges, ami komoly veszélyforrást jelent: Magyarországon évente megközelítőleg 5000 ember sérül meg műszaki okból bekövetkezett balesetben, hetvenen életüket is veszítik - hívta fel a figyelmet Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.
Frank György arról is beszámolt, hogy terjed az áfacsalás az import autók piacán: egyes vállalkozások az EU-ban nettó számlával megvett autóból köztes tulajdonosok beiktatásával bruttó számlásat gyártanak, így 27 százalékos árelőnyre tesznek szert a piaci versenytársakkal szemben. A probléma megoldásának érdekében a Das Weltauto támogatja a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és az Autós Nagykoalíció elképzelését, miszerint az importot végző cég kizárólag gépjármű behozatallal és a hozzá tartozó regisztrációs tevékenységgel foglalkozhatna, mással nem. Így nyomon lehetne követni az áfa útját. Javasolják az is, hogy ezek a cégek kerüljenek a havi áfabevallók körébe, és rendelkezzenek három havi áfabiztosítékkal.

Kategória: 
szárító
Senki nem gondolná, de a szobában szárított vizes ruhák is komoly egészségügyi kockázatot rejtenek magukban. A száradó ruhák miatt ugyanis akár 30 százalékkal is megemelkedhet a helyiség páratartalma, ami kedvez a különféle penészgombák elszaporodásának. Ezek belélegzése padig súlyos... Tovább...
További információk:

Bejelentkezés